A www. passio.hu oldalról másoltam be, mert a történetet én nem bírtam volna jobban elmondani. Eme írásból hiányzik az A Matter of life and Death lemez (megjelenés 2006) és a Flight666 DVD + Cd (megjelent 2009 nyarán). Megfogadtam hogy majd e lemezekről is fogok eszmefuttatást csinálni, de ígérem, majd csak valamikor novemberben. :) És mivel az oldal nem engedi egyben  bemásolni, ezért kénytelen vagyok részletekben közölni.

Az Iron Maiden 1956. március 12-én született meg London East End városrészében Steve Harris alakjában, bár õ maga életének elsõ 15 évében errõl mit sem tudott. A fiatal Harry még azt a tervet dédelgette, hogy egy nap szeretett csapatánál, a West Ham Unitednél lesz hivatásos focista. A tehetséges tizenéves be is került a klub ificsapatába, ahol gõzerõvel edzett hónapokon keresztül, de egy idõ múlva elege lett abból, hogy számára teljesíthetetlen feltételek elé állítják.

"A klub folyton azt akarta, hogy idõben lefeküdjek, és hasonló hülyeségeket. Ami engem akkoriban érdekelt, az a haverok és a nõk. Mit kezdjek egy klubnál, ha nem tudok megfelelni az elvárásoknak? Steve tehát otthagyta a csapatot, és hamarosan egy olyan dologba kezdett, amit ugyanolyan tehetséggel mûvelt, mint a focit, de az elvárásokat õ maga állíthatta fel. Történt ugyanis, hogy Steve egyik barátja, Pete Dale kölcsönadott neki néhányat a lemezei közül, olyan zenekaroktól, mint a Genesis, a Black Sabbath és a Jethro Tull. Harrist megragadta a számára új zenei világ, olyannyira, hogy 15 éves korában (1971-ben) megvette elsõ basszusgitárját (egy Fender utánzatot), igaz, csak 17 éves korában kezdte igazán komolyan venni a zenélést.

Kb. tíz hónapja basszusgitározott, amikor belépett az "Influence" nevû zenekarba, amely hamarosan "Gypsy's Kiss"-re változtatta a nevét. Ez a csapat Poplarban debütált egy tehetségkutató versenyen, majd hat koncert után feloszlott. Steve ekkor a "Smiler" nevû formációhoz csatlakozott. A többi zenekari tag mind idõsebb volt nála, és egyáltalán nem vették jó néven, hogy a basszusgitárosuk rockdalok írásával próbálkozik, amit ráadásul világosan az értésére is adtak. Steve rájött, hogy csak úgy valósíthatja meg ötleteit, ha saját zenekart alakít, így 1975. decemberében megszületett az Iron Maiden. A névötletet egy régi angol filmbõl, a "Vasálarcos"-ból vették.A kezdeti években kész átjáróház volt a zenekar szinte összes posztja. Az egyetlen stabil tag maga Steve volt. Dave Murray már ekkor is jelen volt, de õ is kétszer elhagyta a fedélzetet egy-egy rövidebb idõszakra. összesen huszonnégy tagcsere és több koncepcióváltás is történt (pl. két napig még billentyûs is volt a zenekarban), míg végül létrejött az elsõ viszonylag stabil felállás. A Steve Harris (basszusgitár), Doug Sampson (dobok), Dave Murray (gitár) és Paul Di'Anno (ének) alkotta négyes mellett rövid idõn belül három másodgitáros is megfordult.

Három hónapig Paul Cairns, egy hétig Paul Todd, majd tíz hétig Tony Parsons töltötte be ezt a posztot.A zenekar ennek ellenére ekkor már kész lett volna rá, hogy megvesse a lábát az East End-i kocsmákban, azonban útjukat állta egy új zenei mozgalom: a Punk. Sok csapat a könnyû siker reményében beszállt a divathullámba, és elkezdett punkzenét játszani, de a Maiden már akkoriban sem volt hajlandó feladni az elveit. Ezzel a döntéssel viszont nehéz helyzetbe kerültek: heavy metal zenekar lévén hónapokon keresztül alig-alig jutottak fellépési lehetõséghez. Telt az idõ, és 1978. végére, a punkmozgalom lecsengésével fordult a kocka: a Maiden egyre több koncertet adott East End kocsmáiban, és sok helyen stabil rajongóbázisuk alakult ki. Sikerült összegyûjteniük annyi pénzt, amibõl Szilveszterre (mivel akkor volt a legolcsóbb) kibérelték a Cambridge közelében található "Spaceward Studio"-t, és rögzítették a "Prowler"-t, az "Invasion"-t, a "Strange World"-öt és az "Iron Maiden"-t. 200 Fontjuk volt, ami csak a felvételekre volt elég, a mesterszalagot nem tudták megvenni. Amikor néhány hét múlva visszamentek, hogy kifizessék a mesterszalagot és a keverést, a szalagot már letörölték, így csak az eredeti, keveretlen verzió maradt meg egy kazettán. Dave a saját másolatát odaadta Neal Kay-nek, egy szenvedélyes, hard rock-kedvelõ disc jockey-nek, aki egy rockmûsort vezetett a "The Soundhouse"-ban.

Neal az egyik este lejátszotta a kazettát a hallgatóknak, és teljesen megdöbbent a reakciótól. A kazetta a legtöbbször kért anyag maradt hónapokon át. A demó Rod Smallwood-hoz is eljutott, Steve egyik munkatársa (aki gyakran rögbizett együtt Rod-dal) adta oda neki a kazettát. Rod meghallgatta az anyagot, aztán felkereste a bandát, és felajánlotta nekik a segítségét. London egész területére, sõt hamarosan országszerte kötött le koncerteket a zenekar számára, akiknek így alkalmuk nyílt arra, hogy országos méretû rajongótábort szerezzenek. Rod azonban hiába hívta meg a lemeztársaságok képviselõit a koncertekre, sokáig nem tudta szerzõdéshez juttatni csapatát. Végül az EMI-jal is megpróbálkozott, akik végre láttak fantáziát a zenekarban. Hogy lemérjék, mennyire "eladható" az Iron Maiden zenéje, két számot ("Wrathchild", "Sanctuary") kiadtak egy egyéb fiatal rockzenekarok számait is tartalmazó válogatásalbumon, a "Metal For Muthas"-ön. A reakció és az albumot követõ rövid turné sikere (valamint nem utolsósorban Rod Smallwood befolyása) hatására 1979. november 28-án a zenekar három albumra szóló lemezszerzõdést írt alá az EMI-jal.

Még a szerzõdés aláírását megelõzõen a Maiden magánkiadásban, a Rock Hard-nál megjelenttette a Spaceward-demót "The Soundhouse Tapes" címmel. Erre azért volt szükség, mert a rajongók elárasztották kéréseikkel a zenekart, hogy másolják át nekik a demót. Az összesen 5000 példányban kiadott kislemezt csak postai úton lehetett megrendelni, de már az elsõ héten több mint 15000 rendelés érkezett, ami jól mutatta a zenekar iránti fokozott érdeklõdést.Visszatérve a lemezszerzõdéshez meg kell jegyezni, hogy a felvételek elõtt akadt egy fontos teendõje a csapatnak: szükségük volt egy megfelelõ és stabil másodgitárosra, így Tony Parsons-t Dennis Stratton váltotta fel. Doug Sampson-nal is problémák adódtak, egy nagyon tehetséges dobos, Clive Burr lépett a helyére.

Iron Maiden, 1980. április 14.

1. "Prowler" (Harris) - 3:52
2. "Remember Tomorrow" (DiAnno/Harris) - 5:25
3. "Running Free" (DiAnno/Harris) - 3:14
4. "Phantom of the Opera" (Harris) - 7:05
5. "Transylvania" (Harris) - 4:06
6. "Strange World" (Harris) - 5:40
7. "Charlotte the Harlot" (Murray) - 4:10
8. "Iron Maiden" (Harris) - 3:31

Most már csak egy olyan producert kellett találniuk, aki a banda tetszését is elnyeri. Will Malone látszott a megfelelõ embernek, legalábbis kezdetben. A kész produkció, az "Iron Maiden" címû bemutatkozó nagylemez hangzása ugyan nem lett tökéletes, de még így is híven tükrözte az Iron Maiden értékeit.Az elsõ kislemez, a "Running Free" február 15-én jelent meg. Ezután nem sokkal a Maiden teljesen élõben szerepelt a híres (ámde playback-hez szokott) "Top Of The Pops" címû mûsorban, amit utoljára a "The Who" tudott elérni nyolc évvel korábban. Ezt egy turné követte a Judas Priest elõzenekaraként, majd pedig egy kisebb önálló angliai körutat is tettek.Augusztusban az amerikai megasztár KISS felkérte a bandát, hogy az európai turnéjukra kísérjék el õket. Közben a "UFO" különleges vendégeként meghívást kaptak "Reading"-be, a "Saturday Nights"-ra is, ami fõleg Steve Harrisnek jelentett nagy élményt. A KISS-turnét követõen Dennis Stratton (akinek zenei ízlése jelentõsen eltért a többiekétõl) elhagyta a zenekart. Dave Murray egyik barátja, Adrian Smith személyében hamar megtalálták a helyettesét.Adriant egy rövid angliai körút alkalmával próbálták ki, majd pedig Martin Birch producer vezetésével elkezdtek dolgozni a második albumukon. A munkálatokat megszakítva tartottak egy speciális bulit a londoni "Rainbow Theatre"-ben, ami rögzítésre is került.

Killers, 1981. február

1. "The Ides of March" (Harris) - 1:45
2. "Wrathchild" (Harris) - 2:54
3. "Murders in the Rue Morgue" (Harris) - 4:19
4. "Another Life" (Harris) - 3:22
5. "Genghis Khan" (Harris) - 3:06
6. "Innocent Exile" (Harris) - 3:53
7. "Killers" (Di'Anno/Harris) - 5:01
8. "Prodigal Son" (Harris) - 6:11
9. "Purgatory" (Harris) - 3:21
10. "Drifter" (Harris) - 4:48

A "Killers" album 1981. februárjában jelent meg, Angliában a lista 12. helyére került, és számos nagyobb országban aranylemez lett. éppúgy, mint Európa sok országába, a "Killer World Tour" során látogattak el elõször Kanadába, Amerikába és Japánba is. Japánban rögzítettek egy fellépést, amit késõbb "Maiden Japan" címmel live E.P. formájában kiadtak. Márciusban pedig megjelent egy harmincperces videó a karácsonyi Rainbow-show-ról. A turné vége felé már nyilvánvalóvá vált, hogy Paul Di'Anno-tól meg kell válniuk. Az énekes teljesen komolyan vette az "ital, nõk, drogok" frázist, ami nem tett jót sem a hangszálainak, sem pedig a színpadi szerepléseinek. A helyettesítést most is hamar megoldották, az új frontember Bruce Dickinson lett a szintén brit "Samson"-ból. Néhány olasz dátummal megtörtént Bruce "beavatása", majd pedig Angliában a "Rainbow"-ban debütált elsöprõ sikerrel. A karácsonyt (és Dave Murray születésnapját) egy koncerttel ünnepelték a "The Ruskin Arms"-ban a gyengén sikerült "Genghis Khan" álnév alatt.Ha 1981 sikeres évnek számított a Maiden számára, akkor 1982 minden várakozást felülmúlt. A banda már elkezdte a "The Beast On The Road" turné teltházas angliai részét, mikor a "Run To The Hills", az elsõ kislemez az új albumról az angol lista 7. helyére ugrott.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.